Ernest Cline Ready Player One című regénye sokak szívébe belopta magát – főleg azokéba, akik a ’80-as évek filmjein, videojátékain és zenéin nőttek fel. A könyv egy igazi popkulturális időutazás, tele utalásokkal, geek-gyöngyszemekkel és társadalomkritikával.

Amikor Steven Spielberg bejelentette, hogy ő rendezi a filmváltozatot, sok rajongó egyszerre lett izgatott és egy kicsit aggódó. A végeredmény? Egy látványos, lendületes film, ami viszont több ponton eltér attól a mélységtől, amit a könyv nyújt. Nézzük, hogyan alakult ez a könyvből-filmet sztori – mit vesztettünk, mit nyertünk.

Részletesség vs. tempó – mi fér bele két órába?

A könyv sokkal alaposabban építi fel az OASIS világát. Megismerjük a rendszer működését, a karakterek hátterét, és azt is, miért olyan fontos menekülőút a virtuális tér a való világból. Rengeteg belső monológ, geek-kulturális utalás és kis apróság teszi teljessé a képet.

A film ezzel szemben pörög. Ott nincs idő mindenre. Spielberg és csapata okosan húzott ki dolgokat, egyszerűsített, hogy ne álljon meg a cselekmény – de ezzel együtt bizonyos rétegei a történetnek elvesztek.

Popkultúra – könyv a geekeknek, film a tömegeknek

A könyv a ’80-as évek aranybányája: Joust, Dungeons & Dragons, WarGames – és még sorolhatnánk. Itt nem csak arról van szó, hogy valami „régi”, hanem hogy az olvasónak tényleg ismernie kell ezeket a dolgokat, ha érteni akarja a kihívásokat. Bár el kell ismerni, Cline a könyvben ad kapaszkodót, elmagyaráz szinte mindent, így az amatőröknek is teljesen követhetőek a játékok, a popkulturális utalások. 

A film ezzel szemben szélesebb közönséget céloz. Megmaradt néhány retró elem, de bekerültek modernebb utalások is: Minecraft, Halo, vagy épp Tracer az Overwatchból. Ez így befogadhatóbb a mai tizenéveseknek – de a hardcore geekeknek talán kicsit túl könnyű.

Karakterek – magányos hős vagy baráti csapat?

Wade a könyv elején magányos, bezárkózó figura. Hosszú idő, míg kapcsolatot épít másokkal – és éppen ez teszi erőssé a karakterívét. A barátság, amit kialakít a többi szereplővel, lassan alakul ki, és emiatt sokkal hitelesebbnek hat.

A film viszont gyorsan „összehozza” a High Five csapatot. Már a sztori elején közösen dolgoznak, együtt nyomoznak, harcolnak. Ez persze jól működik a vásznon, könnyebb így mesélni – de közben pont a fokozatos bizalomépítés, a kapcsolatok súlya vész el.

Az OASIS veszélyei – menekülés vagy függőség?

A könyv sokat foglalkozik azzal, mennyire veszélyes a virtuális világ. Hogy mennyire könnyű elhinni, hogy az az igazi élet. Wade és más karakterek is sokszor elvesznek benne – és ez nem mindig pozitív.

A film is megemlíti ezt, de sokkal kevésbé mélyen. A végén ugyan ott a tanulság, hogy a valóság is fontos – de ez inkább egy tanmeseszerű konklúzió, mint valós belső küzdelem.

A végső csata – utaláshalmazból akcióorgia

A regény fináléja tele van apró utalásokkal, geek-stratégiákkal és lassan építkező feszültséggel. A csata tényleg a rajongók álma – minden kis részlet számít.

A film itt sem kertel: jön a Mechagodzilla, az Óriás Vasember, és megkezdődik a látványos rombolás. Akció, akció, akció – grandiózus, epikus, de egyszerűbb. Inkább blockbuster, mint elmélkedős geek-vitaest.

Kinek készült a film – és kinek a könyv?

Nem kérdés: a könyv azoknak szól, akik éltek, vagy legalábbis érdeklődnek a ’80-as évek popkultúrája iránt. A regény nem magyaráz el mindent, nem egyszerűsít – bízik az olvasó tudásában. Ezért is olyan szórakoztató a "régi motorosoknak".

A film viszont egyértelműen fiatalabb közönséget céloz. A gyors tempó, látványos jelenetek, és ismertebb, modernebb utalások mind arra szolgálnak, hogy a tizenévesek is beszálljanak az élménybe. Ez nem rossz – csak más.

Könyvből film – adaptációs döntések

Egy 400 oldalas, belső monológokkal és retro utalásokkal teli könyvet nem lehet egy az egyben vászonra vinni. Spielberg (és maga Ernest Cline is, aki a forgatókönyvön dolgozott) okosan döntöttek abban, mit tartanak meg, és mit áldoznak be.

A film célja az volt, hogy széles közönséget szólítson meg – és ezt sikerrel tette. Látványos, szórakoztató, könnyen befogadható. A könyv viszont azoknak ad többet, akik szeretnek elmélyülni, kutatni az utalások mögött, és élvezni azt, amikor egy történet nem siet sehová.

Összegzés

A Ready Player One könyv és film két külön élmény. Ha te a részletek megszállottja vagy, aki él-hal a retróért és szereti a „fejben játszós” kihívásokat, akkor a regény lesz a kedvenced. Ha viszont inkább hátradőlnél és élveznéd a látványt, akciót és pörgést – akkor a film is bőven hozza, amit ígér.

Mindkettőnek megvan a maga helye – csak más polcra kell tenni őket.