Összetört szívek és az előre eltervezett házasság a TV2-n

Összetört szívek

Új török sorozat érkezik a TV2-re szeptember 26-tól. Az Összetört szívek középpontjában a Törökországban még ma is gyakori előre eltervezett házasság hagyománya áll.

 

 

A történet két nagy múltú család, a Sancakzade és a Vartoglu család gyermekeiről szól. Ferit és Hande szinte együtt nőnek fel, a két család már kisgyermekkorukban egymásnak szánja őket. A fiatalok pedig elfogadják, hogy ha a föld a földdel, a pénz a pénzzel házasodik, akkor mindenki csak jól járhat. Már az esküvőjük napját is kitűzik, amikor Ferit azzal szembesül, hogy a menyasszonya, Hande megcsalja őt. Ráadásul a férfi barátjával.

Ferit lemondja az esküvőt és útban Isztambul felé, véletlenül belebotlik Asyébe. Az életvidám fiatal lány, totál ellentéte gyerekkori választottjának. Mivel a szülei már korán meghaltak, így egyedül tartja fenn magát, és bőven vannak tervei a jövőben is. A két fiatal egy mindkettőjük számára kedvező szerződést köt, így aztán az esküvőn meglepő módon két menyasszony és egy vőlegény jelenik meg. Hogy mit szól ehhez a tekintélyes rokonság? És mi lesz a csalfa menyasszonnyal? Szeptember 26-ától kiderül a TV2 műsorán.

A főszerepekben a Tiltott gyümölcsből ismert Gökhan Alkan (Ferit), valamint Yagmur Tanrisevsin (Ayse), Merve Cagiran (Hande) és Toprak Can Adigüzel (Yaman) láthatók. De feltűnik a sorozatban Mahir Günsiray is a Fazilet asszony lányaiból.

A szereplőknek a magyar szinkron népszerű színészei kölcsönzik a hangjukat, többek között: Szatory Dávid, Csibi Gergely, Gáspár Kata, Gyöngy Zsuzsa, Kőszegi Ákos, Pekár Adrienn, Kovács Nóra, Kelemen Kata, Bozsó Péter, Sallai Nóra.

 

Összetört szívek szeptember 26-tól minden hétköznap 16.45-kor a TV2 műsorán.

 

A TV2-n lesz látható a magyar címmel A búcsúlevél című török sorozat, amely a múltat és a jelent köti össze, lesz benne természetesen családi dráma és szerelem. Remek szereplők, és a török sorozatokra jellemző minőség.
Az RTL-re érkezik a Lego Masters második évada 2025 októberében
Vajon kinek köszönhető a világ legismertebb ruhadarabja, a farmer? A Nevem Levi Strauss című új sorozat a Dunán nemcsak erre ad választ, hanem egy izgalmas, fordulatokkal teli életútba enged betekintést – egy kis német faluból indulva egészen a kaliforniai aranyláz közepébe érkezve.
Tizenkét okos ember címmel érkezik az RTL-re Majka vezetésével egy vadonatúj gameshow
Hamarosan érkezik Ryan Murphy „Minden Fair” című sorozata, a közönségkedvenc „Percy Jackson és az olimposziak” második évada, valamint „A szellem ereje”, a „Swiped” és a „Breslau: Egy sorozatgyilkos nyomában” is. De még sportközvetítés is lesz
Kívánj valamit! címmel érkezik a Netflix új dél-koreai sorozata Bae Suzy és Kim Woo-bin főszereplésével