
A Netflix nem olyan régen jelezte, erősít a dél-koreai sorozatoknál, nem csoda, mert az utóbbi években érdekes, izgalmas, a kultúrára jellemző, de ennek ellenére a globális piac számára is érdekes tartalmakat gyártottak. Egyik ilyen sorozat volt a 2020-ban megjelenő A koreai Szilícium-völgy című sorozat is.
A magyar cím kicsit hajaz az HBO-n látható Szilícium-völgy-re, de az inkább egy sima vígjáték, tele stand-up komikusokkal, míg a koreai változat már inkább egy romantikus sorozat, tele könnyel, megható jelenetekkel, kerek történettel. Persze, mind a kettőnek a sajátossága, hogy egy kezdő cégnek a felemelkedését mutatja be, az amerikai változat nagyon kifigurázza az egész közeget, míg a dél-koreai már egy fokkal hihetőbb. Bemutatja, milyen lehet egy kezdő cégnek a semmiből a csúcsra jutni. De talán nem is ez a fő ereje a sorozatnak, hanem a szereplők, a történet, az egyszerre humoros, vidám események, amik közben telis-tele vannak drámával és rengeteg könnyel. Nem is értem, honnan tudtak ennyi könnyet elővarázsolni a színészek.
Seo Dal-mi és Seo In-jae szülei elválnak, Dal-mi marad az apukájával, In-jae pedig az anyukájával és egy gazdag vállalkozó lesz a mostohaapja. Dal-mi apja meghal, a nagymamája neveli fel, a lány egyedül marad, de a nagymama áldott jó lélek, és egy nap segít egy szállást kereső árva fiúnak, Han Ji-pyeong-nak. A nagymama kérésére Ji-pyeong leveleket ír Dal-mi-nak Nam Do-san álnéven, a lány szerelmes lesz, de mindez plátói, sosem találkozik a lány és a fiú egymással. Tizenöt évvel később, Dal-mi meg akarja találni a fiút, aki az első szerelme volt. És innen indul az igazi nagy kalamajka, a nagymama nem akarja, hogy kiderüljön, nem volt igaz Nam Do-san, ezért Ji-pyengot kéri meg, segítsen neki megtalálni a valódi Nam Do-sant. És természetesen felbukkan Nam Do-san, és komoly szerelmi háromszög alakul ki, miközben követhetjük egy cég felemelkedését, annak minden nehézségével.
A dél-koreai sorozatokra jellemzően kicsit elhúzzák a történetet, már-már a türelemmel játszanak. Viszont egy olyan informatikai cég fejlődését követhetjük, amelynél nem feltétlenül a pénz-hajhászás a legfontosabb, hanem olyat fejlesztenek, ami megváltoztathatja a jövőt, segíthet rengeteg ember életén. Közben láthatjuk Dal-mi vívódását a két férfi között, betekintést kapunk a Start-Up-ok világába. Látjuk, milyen nehéz lehet Dél-Koreában élni, vagyis inkább kiderül, mekkora elvárások vannak a gyerekek és ezáltal természetesen majd a felnőttek felé is, a siker mennyire fontos, milyen nehéz egy különösen tehetséges embernek felnőni, megtalálni azt, mit is szeretne a világban. De tulajdonképpen ez mindenkire igaz. Útmutatót is adhat, éljük meg az álmainkat, a saját álmainkat és ne másét.
És mindez dél-koreai zenékkel fűszerezve. A sorozat fő dala a Red Velvettől a Future, valamint Jung Seung-hwantól a Day & Night című dal, de sokszor felcsendül Kim Feel-től a One Day, vagy Gaho-tól a Running. A Red Velvet egyik énekesnője, Wendy önállóan is énekel egy dalt, a Two Words címűt. Érdekesség, hogy a Dal-mi szerepébe bújó Bae Suzy is énekel egy számot a My Dear Love címűt. A Soundtrack amúgy 17 dalt tartalmaz összesen.
Bae Suzy, vagyis Dal-mi, korábban a Miss A című lányformáció tagja volt, de az utóbbi években már a színészkedés felé fordult, valahogy meglepő lett volna, ha nem énekel ő is egy dalt a sorozathoz. A további szerepekben Nam Joo-hyuk (Nam Do-san), Kim Seon-ho (Han Ji-pyeong) és Kang Han-na (Won/Seo In-Jae) láthatók. De még sorolhatnánk a főbb szereplőket, hiszen egy 16 részes, egyenként több mint egyórás részekben kevés lenne ennyi szereplő. Így Nam Do-san fejlesztő társai Yoo Su-bin (Lee Chul-san), Kim Do-wan (Kim Yong-san), valamint a közös céghez csatlakozó egykori ügyvéd szerepében Stephanie Lee (Jeong Sa-ha) is főszereplőnek mondható. De természetesen a nagymamát játszó Kim Hae-sook (Choi Won-deok) is kiemelkedő.
A hosszabb sorozatokat, már-már telenovella szintűeket szeretőknek jó szórakozás lehet a történet. Fiatalos, modern, de mégis van benne szerelem, dráma, és természetesen sok-sok zene.
És egy fontos üzenet, ami jellemzi a történetet is, mert vidám, humoros, néha már burleszk-szerű, de mégis komoly, és érzelmekkel teli, megható sorozat A koreai Szilícium-völgy:
Ha minden nap sütne a nap, akkor az egész világ sivatag lenne. Csak akkor tudnak a növények és a finom gyümölcsök megnőni, ha van eső és hó.
Molnár Gábor