Seinfeld sorozat ajánló, kritika

Seinfeld

A Seinfeld című szitkom egyben felkerült a Netflixre, a kilenc évadot megélő szituációs komédia többek között a Jóbarátoknak is megágyazta a sikert.

 

A Seinfeld eredetileg az NBC nevű csatornán futott, kilenc évadot élt meg, száznyolcvan résszel, ez most mind felkerült a Netflixre, és eredeti hanggal, de magyar felirattal tekinthető meg számunkra is.

A Seinfeld négy barát nem mindennapi napjait mutatja be. A főszereplő természetesen a névadó, az egyik író és producere a szitkomnak, maga Jerry Seinfeld. A sorozatban magát játssza, a stand-up komikus Seinfeldet. A részek érdekessége, hogy szinte minden epizódot egy stand-up jelenet vezet fel, majd zár le. Ez a vége felé néha megváltozik, de ezek a jelenetek adnak keretet az adott résznek, amelyekben napi életben tapasztalható semmiségeket, furcsaságokat, vagy olyan dolgokat figuráznak, fordítanak ki az alkotók, amiket mindenki átélhet.

Jerry mellett a gyerekkori jóbarát George, a volt barátnő Elaine és a fura szomszéd, Kramer a főszereplők, akikhez gyakran társulnak visszatérő szereplők, mint pl: Newman, vagy Jerry és George szülei. A helyszín pedig többnyire Jerry New York-i lakása, és egy kávézó, étterem (Tom’s Restaurant).

Magyarországon korábban már próbálkoztak a Seinfeld bemutatásával a nagyobb csatornák, de nem lett sikeres itthon a sorozat. Pedig mai szemmel is aktuális, időtálló témákat boncolgat az alapvetően New Yorkban játszódó sorozat, amely 1989 és 1998 között futott az NBC-n.

A sorozat amúgy az alkotók szerint a semmiről szól, vagyis a mindennapi történéseket, amik egy átlagos emberrel a városban megtörténhetnek, vagyis egyszerűen a mindennapokat figurázza ki. Ezt kiemelendő, hogy igazán szájba rágják az alkotók, miről is szól a sorozat, fő szálat kap az egyik évadban, ahogyan Jerry és George egy olyan sorozat ötletével keresi fel a nagy tévétársaságot, amely a semmiről szól, és lényegében magukat és a sorozatot figurázzák ki azokban a részekben.

Jellemző eleme a történeteknek, hogy szinte részenként váltakoznak a főszereplők párjai, Jerry sosem képes megállapodni, falja a nőket, George is hasonló karakter, bár kevesebb sikerrel, Elaine pedig ugyanaz, mint Jerry, csak ő a pasikat falja részről részre. Igazán sosem tudnak felnőni a szereplők, nem tudnak megállapodni, nem tudnak komollyá válni, és ettől hol szenvednek, de többnyire a jelennek élve nem érdekli őket. Bár azért néha kikacsintanak, mi lesz így velük, mire megöregszenek, szóval, azért próbálkoznak a megállapodással is, de úgy látszik a szereplőknek, nagyjából harmincasként még nem való. És talán éppen ebben is különbözik a Seinfeld majd az utána érkező szitkomoktól, kevésbé érzelmes a sorozat, a történetek részenként lezárulnak, nem a főszereplők közötti érzelmi kapcsolatok a fő mondanivaló, hanem inkább a lehetetlen szituációk, amiket kifiguráznak részről részre. Ennek ellenére vannak részeken átívelő karakter- és történésszálak, amik a folytonosság érzését adják.

A szereplők remek karakterek. Így George Costanza (Jason Alexander), aki gyerekkori barátja Jerrynek, egy kopaszodó köpcös csávó. A karaktert Larry Davidről, a sorozat egyik produceréről mintázták. George folyamatosan a kisebbségi komplexusától szenved, hiszen kopaszodik és köpcös, szerencsétlennek érzi magát, és lehetőleg úgy akar dolgozni, hogy ne kelljen. A legtöbb esetben szerencsétlen szituációba kerül, amiből rosszul jön ki, de amikor rájön, hogy szembe kell menni a megérzéseivel, azért megváltozik az ő sorsa is… persze igazán, olyan nagyon nem. George nem tud kibújni a bőréből és George Costanza marad megáldva az elnyomó szülőkkel, akiket szintén kiváló karakterek alkotnak.

Elaine Benes (Julia Louis-Dreyfus) – Jerry egykori barátnője, későbbi barátja. Szarkasztikus, önző, írói vénával megáldott nő. Állandó csipkelődés folyik Jerry és Elaine között a múltjuk miatt is, de közben igazi barátokká válnak. Hol segítik egymást, hol önző módon nehéz helyzetben hagyják a másikat. Elaine többnyire fura munkaadók mellett dolgozik, és fura kapcsolatokba keveredik. De tulajdonképpen ez Jerryn kívül mindenkire igaz. Munka szempontjából csak Jerry élete mondható állandónak, ő a kisebb-nagyobb sikerekkel megáldott stand-up komikus, akiről azért néha kiderül, egészen jól keres, viszont még a saját családja sem ismeri el, hogy dolgozna, hiszen nem igazi munka az, amit csinál.

És ott van még Kramer (Michael Richards), aki eleinte csak Kramer. Évadokkal később tudhatjuk meg, mi is a keresztneve. Kramer egy igazi fura figura, állítólag az alkotók Kramert is valós személyről mintázták. Kramer Jerry szomszédja a sorozatban, aki csak úgy jár-kel Jerry lakásában, falatozik a hűtőből, beesik a legváratlanabb pillanatokban, és szinte a sajátjának tekinti Jerry dolgait. Aztán egyszer kiderül, miért teszi ezt, de addig is rengeteg vicces pillanatot okoz a szárnyaló fantáziájával, a lehetetlen ötleteivel és naivságával, állandóan izgága mozgásával. Igazi ügyeskedő, és balfék, akinek valahogy sosem kell igazán dolgoznia, mindig megtalálja a pénz, tudja értékelni a legapróbb dolgokat az életben, kész a legfurább ötleteiért a végletekig ragaszkodni, a sikereit pedig az egyik pillanatról a másikra nagyon elrontani.

 

Fontosabb mellékszereplők:

Newman (Wayne Knight), Kramer jó barátja, míg Jerryvel szinte örök ellenségek. Postás. Wayne Knight egyik legismertebb mellékszerepe az Elemi ösztön című thriller egyik nyomozója, aki nagyon izzad és meredten nézi Sharon Stone hírhedt alakítását. A Seinfeld egyik részében kifigurázzák Knight ezen színészi alakítását.

Frank Costanza (Jerry Stiller), George apja, valamint Estelle Costanza (Estelle Harris) George édesanyja. Morty Seinfeld (Barney Martin) és Helen Seinfeld (Liz Sheridan), ők Jerry szüleit játszák.

Fontos szerepe van Susannak. Susan Ross (Heidi Swedberg) és George között igen komoly kapcsolat alakul ki, George menyasszonya. A sorozatban nem jellemző, hogy a főszereplők között ilyen kialakuljon, de itt is csak a sorozatra jellemző módon élhetjük át az érzelmeket.

J. Peterman (John O’Hurley) A Peterman vállalat tulajdonosa, és Elaine főnöke. J. Peterman ténylegesen is létező személy.

Leo nagybácsi (Len Lesser), Jerry nagybácsija, a legváratlanabb pillanatokban is tud beszélni a Jerry unokatestvéréről.

David Puddy (Patrick Warburton), aki Elaine leghosszabb kapcsolata, de igen sajátos módon…

 

De felbukkan még rövidebb szerepekben, a teljesség igénye nélkül: Lloyd Bridges, aki itthon talán Az Airplane és a Nagy durranás sorozatokból lehet népszerű. Kristin Davis, aki ekkor már túl volt a Melrose Place Brooke-ján, és közeledett a Szex és New York Charlotte-ja felé. Vagy Lisa Edelstein, aki később a Doktor House dr. Lisa Cuddyja lett. Látványos rövid szerepet kapott Teri Hatcher is, aki rengeteg film és sorozat mellett, akkor éppen a Lois és Clark tv-sorozatból volt nagyon ismert, Lois Lane-t alakítja, Superman szerelmét. Jerryék pedig nagy Superman rajongók, így nem volt véletlen az ő felbukkanása sem. Teri Hatcher utána pedig a Született feleségek című sorozatban vállalt még igen nagy főszerepet.

 

A Seinfeld után, négyük közül, a tv-képernyőn maradva, Julia Louis-Dreyfus tudta a legnagyobb karriert befutni, ismertebb sorozatai a Christine kalandjai, több mint nyolcvan résszel, amely 2006-2010 között futott, valamint Az alelnök című sorozat, amely 58 epizódot élt meg 2012 és 2019 között. Mind a két sorozatnak a producere is volt egyben. Bár a George-ot alkotó Jason Alexander is rengeteg filmben, sorozatban felbukkan, még ha nem is főszerepben, valamint igen sok díjat zsebelt be ő is a Seinfeldért, leginkább Julia Louis-Dreyfusról mondható el, hogy jelentősebb karriert futott be a tv-ben.

Jerry Seinfeldet minden idők legfontosabb stand-up komikusai között tartják számon.

Több olyan kifejezés is született a sorozatban, ami szállóigévé, vagy a közbeszédbe beépülve fennmaradt Amerikában. A sorozat nyert többek között Emmy-díjat és Golden Globe-ot is. Itthon a Netflixre érkezett meg az összes rész, magyar felirattal.

 

Molnár Gábor

Vajon kinek köszönhető a világ legismertebb ruhadarabja, a farmer? A Nevem Levi Strauss című új sorozat a Dunán nemcsak erre ad választ, hanem egy izgalmas, fordulatokkal teli életútba enged betekintést – egy kis német faluból indulva egészen a kaliforniai aranyláz közepébe érkezve.
Tizenkét okos ember címmel érkezik az RTL-re Majka vezetésével egy vadonatúj gameshow
Hamarosan érkezik Ryan Murphy „Minden Fair” című sorozata, a közönségkedvenc „Percy Jackson és az olimposziak” második évada, valamint „A szellem ereje”, a „Swiped” és a „Breslau: Egy sorozatgyilkos nyomában” is. De még sportközvetítés is lesz
Kívánj valamit! címmel érkezik a Netflix új dél-koreai sorozata Bae Suzy és Kim Woo-bin főszereplésével
Különleges kémtörténet a Duna TV műsorán, szeptemberben érkezik a Mrs. Wilson
A TV2 újabb Sztárban Sztár All Stars idényre készül, most 24 énekessel, és külföldi sztárvendéggel