Lupin 2. évad: Assane bekeményít, itt az előzetes

Lupin, Netflix

Megérkezett a Lupin második évadának rövid előzetese, amiben Assane Diop bekeményít, mert már a fia élete a tét.

 

Az első évadban bemutatkozott Assane Diop, az úri tolvaj, akinek a Hubert Pellegrini ellen indított bosszúhadjáratát követhettük figyelemmel. Már-már úgy tűnt, hogy sikerül megbosszulnia az apja halálát, amikor nem várt véget ért az első évad.

A második évadhoz megérkezett az előzetes, és egyértelmű, hogy Pellegrininek sikerült előcsalogatnia az addig az ügyesen rejtőzködő Assane-t. Mivel azok bekeményítettek, így Diopnak is lépnie kell, úgy tűnik, a második évad egy fokkal keményebb lesz, mint az első. Amely azért a halálesetek ellenére is tudott könnyed lenni.

A második évad 2021 nyarán érkezik a Netflixre, majd kiderül, hogy csak az előzetes kapott keményebb hangulatot, vagy a második évad veszít a könnyedebb hangvételből.

 

Április 20-tól a Reggeli az RTL Ligetből jelentkezik
Jo Nesbo sötét, skandináv krimije nemcsak a sztorival, hanem a zseniálisan megválasztott zenével is beszippantja a nézőt. A sorozat és a zene nem csak önmagában erős, hanem együtt atmoszférát teremt, és nem enged. Egy jó ritmusban megírt sorozat Nick Cave és Warren Ellis ritmusaira.
Zorro kalandjai után a Poldark romantikája várja a Duna nézőit
A Paradise című sorozat, nem lenne olyan meghatározó, ha nem lenne fantasztikusan eltalálva a zenéje. A történet nyomasztó, de a zene elképesztően eltalálja a hangulatot, a dalok szövege új réteget ad, még inkább magyaráz, előrevetít.
Március 10-én jön a One Piece második évada a Netflixre. Te már várod? Rövid előzetes, és ismertető, mire lehet számítani.
Négy év kihagyás után lesz újra Exatlon Hungary, visszatér a sportreality műsor