
A magyarul A nagy pénzrablás című spanyol sorozat óriási népszerűségnek örvend a világon. Eddig négy évadot élt meg és készül a záró ötödik. Közben a Netflix bejelentette, hogy dél-koreai adaptációt kap a sorozat.
A sorozat adaptációt Kim Hong-sun rendezi, akinek a nevéhez fűződik többek között a Voice és a Black című sorozatok. A rendező a fantasy krimi sorozatok műfajában elismertnek számít.
Alex Pina, a La casa de papel eredeti alkotója, producere külön örömét fejezte ki, hogy koreai adaptáció készül a sorozatából. Kiemelte, hogy a koreai sorozatoknak, filmeknek sikerült túllépnie a kulturális határokon, különösen a fiatalok esetében, mint az A nagy pénzrablás esetében is megtörtént. Utal ezzel arra, hogy ugyan spanyol alkotásról van szó, ennek ellenére nem csak a hazájában lett népszerű a sorozat.
"Ezért tartom lenyűgözőnek, hogy a La casa de papel világa annyira vonzó a koreai alkotók számára, hogy adaptálják. Az a tény, hogy az akció Koreában zajlik, számomra is mérföldkőnek tűnik, amelynek nagyon örülök" - mondta.
A koreai adaptáció 12 részes lesz és ezzel a Netflix új életet próbál lehelni a történetbe, és újból érdekessé akarják tenni a globális közönségnek is. Persze a nézők amúgy is ki vannak éhezve a sorozatra, hiszen a világjárvány miatt csúszik az ötödik évad.
Fontos kiemelni, hogy a sorozatot eredetileg az Antena3 sugározta, majd lecsapott rá a Netflix és jött a nemzetközi siker. A streaming óriás az eredetileg egy évadot két évadra bontotta, majd folytatást készített hozzá. Eleinte azt hihettük a negyedik évaddal lezárul a sorozat, de természetesen hamar kiderült, miközben néztük a negyedik évadot, itt bizony nem jött el még a vége, sőt, nagy-nagy fordulatokra készülhetünk még. És azóta már tudjuk, az ötödik évad lesz a befejezés.
A nagy pénzrablást 2017-ben mutatták be, majd annyira népszerű sorozat lett, hogy a negyedik évadot négy hét alatt 65 millióan nézték meg szerte a világon. Az ötödik évad, amely jelenleg is készül, várhatóan szintén óriási nézettséget fog hozni a Netflixnek.