Konyhafőnök: Elindult a döntő hete

Konyhafőnök, RTL Klub

A hat legrátermettebb, legszívósabb versenyző elért a Döntőbe és a zsűri, azaz Sárközi Ákos, Rácz Jenő és Fördős Zé jóvoltából séfkabátba bújhattak! Egyvalaki azonban nem örülhetett sokáig, a visszatérő ügyvéd, Ragány Zoli a Döntő hét első kiesője lett!

 

Két, igen nehéz feladatban villantottak a versenyzők, egyszerűnek tűnő borsók várták őket az elsőben és különleges halak a másodikban. A halakban egy közös volt, mind ragadozó: durbincs, macskacápa, nyelvhal, branzino, sárgaszájú sügér, lazacpisztráng. A halakon túl medvehagyma várta plusz meglepetésként a döntősöket. Mindkét feladatban egy-egy, séfkabáthoz méltó főételt kellett elkészíteniük.

Ádám, mint az első feladatban legjobban teljesítő, felcserélhette versenytársai alapanyagait: így Handi a macskacápát, Tomi pedig a durbincsot kapta feladatként. Ennek ellenére nem miattuk, hanem Edit miatt helyezte szolgálatba magát a Tűzoltóság: kigyulladt serpenyőjét egy szakembernek kellett eloltania! A hangulat bizony forróra sikerült a Döntő első napján!

A versenynap végére öt döntős maradt, ők egy lépéssel közelebb kerültek A Konyhafőnök címhez és az ezzel járó 10 millió forinthoz!

 

Április 20-tól a Reggeli az RTL Ligetből jelentkezik
Jo Nesbo sötét, skandináv krimije nemcsak a sztorival, hanem a zseniálisan megválasztott zenével is beszippantja a nézőt. A sorozat és a zene nem csak önmagában erős, hanem együtt atmoszférát teremt, és nem enged. Egy jó ritmusban megírt sorozat Nick Cave és Warren Ellis ritmusaira.
Zorro kalandjai után a Poldark romantikája várja a Duna nézőit
A Paradise című sorozat, nem lenne olyan meghatározó, ha nem lenne fantasztikusan eltalálva a zenéje. A történet nyomasztó, de a zene elképesztően eltalálja a hangulatot, a dalok szövege új réteget ad, még inkább magyaráz, előrevetít.
Március 10-én jön a One Piece második évada a Netflixre. Te már várod? Rövid előzetes, és ismertető, mire lehet számítani.
Négy év kihagyás után lesz újra Exatlon Hungary, visszatér a sportreality műsor