Az RTL Klub bejelentette a Keresztan és a Barátok közt forgatásának folytatását
Mind a két esetben fontos kijelenteni, hogy a szereplők, stábtagok, kontaktok átestek a PCR szűrésen és csak akkor térhettek vissza, ha mind a két teszt negatív eredménnyel zárul, vagyis nem mutatható ki náluk a koronavírus.
A gyártó arra számít, hogy a jövőben is előfordulhat megbetegedés, ezért átállnak egy szakaszos forgatási struktúrára, amiben kalkulálnak rövidebb leállásokra és gyakori tesztelésekre.
Cél, hogy minél kisebb esély legyen egy újabb fertőzésre, ezért fontos a megfelelő izolációs távolság, az egy légtérben való korlátozott létszámú tartózkodás, óránkénti kézfertőtlenítés. Az éppen forgató színészeken kívül, mindenkinek szájmaszk viselése kötelező.
A 65 év feletti színészek védelmében külön szabályokat vezettek be, külön tartózkodási hely, az étkezés is elkülönül, valamint csak a forgatás jeleneteiben tartózkodhatnak egy légtérben másokkal.