Egri Péter extra produkcióval lép fel a Dal színpadára

Egri Péter, A Dal 2022 (fotó: Sárosi Zoltán)

A Dal 2022 új zsűritagja, Egri Péter extra produkcióval tér vissza a dalválasztó színpadára. Szombaton este ismét tíz dal mutatkozik be az élő show-ban a Dunán. A tét továbbra is az elődöntőbe jutás és „Az Év Dala 2022” cím elnyerése.

 

A dalválasztó második válogatóját izgulhatják végig szombat este a Duna nézői. A tíz versenydal mellett egy extra produkciót is láthatnak Egri Péter előadásában. A Mystery Gang frontemberének nem idegen A Dal színpada. 2014-ben zenekarával versenyzőként mérette meg magát, a műsor 11. évadában pedig már zsűritagként vesz részt. A rockabilly műfaj hazai nagykövete garantáltan táncra perdíti a képernyők előtt ülőket.

A Dal 2022 élő válogatóiban összesen 40 produkció hangzik el. A múlt heti adásban a Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta szakmai zsűri pontszámai alapján az elődöntőbe jutott a Még ma este a Ruby Harlem & Roy, a 21 gramm Sándor Szofi, a Hosszú volt a nyár a Pankastic! és a Földöntúli szerelem Majoros Csenge előadásában. Az ötödik továbbjutó, a közönség döntése alapján Ya Ou Zsákutca című produkciója volt.

A szombati adásban ismét öt produkció kap esélyt az elődöntőben az alábbi versenydalok közül:

 

Andelic Jonathan JOTA - Elhiszem még

Audioshake - Influencer

Fóris Rita - Olyan szép

Gubik Petra - Ez van, ez!

Hegedűs Bori és Tempfli Erik - Anya

Nova Prospect - Utolsókból elsők

Ocho Macho - Lazulj bele

Pádár Szilvia - Kismadár

Pink & The Panthers - Fényes Galaxisok

Subtones - Nem segít más

 

A Dal 2022 – szombatonként 19:35-től a megújult Dunán!

Címkék

Április 20-tól a Reggeli az RTL Ligetből jelentkezik
Jo Nesbo sötét, skandináv krimije nemcsak a sztorival, hanem a zseniálisan megválasztott zenével is beszippantja a nézőt. A sorozat és a zene nem csak önmagában erős, hanem együtt atmoszférát teremt, és nem enged. Egy jó ritmusban megírt sorozat Nick Cave és Warren Ellis ritmusaira.
Zorro kalandjai után a Poldark romantikája várja a Duna nézőit
A Paradise című sorozat, nem lenne olyan meghatározó, ha nem lenne fantasztikusan eltalálva a zenéje. A történet nyomasztó, de a zene elképesztően eltalálja a hangulatot, a dalok szövege új réteget ad, még inkább magyaráz, előrevetít.
Március 10-én jön a One Piece második évada a Netflixre. Te már várod? Rövid előzetes, és ismertető, mire lehet számítani.
Négy év kihagyás után lesz újra Exatlon Hungary, visszatér a sportreality műsor