A Birmingham bandája a hatodik évaddal véget ér

Birmingham bandája, Peaky Blinders

A Peaky Blinders, magyarul a Birmingham bandája című méltán népszerű sorozat a hatodik évadával befejeződik. A BBC sorozata, ami Magyarországra a Netflixen keresztül érkezett meg, a hatodik évadával zárul ugyan, de érkezett jó hír is, a hivatalos oldalon bejelentették, végre folytatódnak a COVID miatt csúszó munkálatok és dolgoznak a hatodik évadon.

 

A sorozat Tommy Shelby (Cillian Murphy) és családja történetét mutatja meg, a birminghami roma származású alvilági banda történéseivel egyúttal az első világháború utáni Angliát is megismerjük.

A hatodik évad Steven Knight, a sorozat alkotója és írója szerint minden eddiginél izgalmasabb lesz: “a családot rendkívüli veszély fenyegeti, és a tét soha nem volt nagyobb.

“A tévésorozat a végéhez közeledik, a történet egy másik formában folytatódik” - tette még hozzá Knight, vagyis valamilyen formában még láthatjuk a sorozatot. Hogy ez spinoff lesz, nem tudni

Caryn Mandabach producer is megerősítette a bejelentést:

“A BBC és a Netflix támogatásával együtt dolgoztunk azon, hogy a Peaky biztonságosan térhessen vissza a gyártásba. A stáb és a segítők biztonsága mindig is a prioritásunk. Köszönet minden Peaky rajongónak, akik rendületlenül támogattak és türelmesek voltak. A hatodik évad véget jelent egy epikus történetnek, amely 2013 óta vonzotta a közönséget, de a Peaky Blinders világa egészen biztosan élni fog.”

 

A hatodik évadot Knight írja, az ötödik évadot rendező Anthony Byrne visszatér a hatodik évadra is.

 

 

Április 20-tól a Reggeli az RTL Ligetből jelentkezik
Jo Nesbo sötét, skandináv krimije nemcsak a sztorival, hanem a zseniálisan megválasztott zenével is beszippantja a nézőt. A sorozat és a zene nem csak önmagában erős, hanem együtt atmoszférát teremt, és nem enged. Egy jó ritmusban megírt sorozat Nick Cave és Warren Ellis ritmusaira.
Zorro kalandjai után a Poldark romantikája várja a Duna nézőit
A Paradise című sorozat, nem lenne olyan meghatározó, ha nem lenne fantasztikusan eltalálva a zenéje. A történet nyomasztó, de a zene elképesztően eltalálja a hangulatot, a dalok szövege új réteget ad, még inkább magyaráz, előrevetít.
Március 10-én jön a One Piece második évada a Netflixre. Te már várod? Rövid előzetes, és ismertető, mire lehet számítani.
Négy év kihagyás után lesz újra Exatlon Hungary, visszatér a sportreality műsor